Nemi sokszínűség – szakmai gyűjtés

Az alábbi gyűjtéssel szeretnénk megkönnyíteni az érintettek és szüleik életét, valamint a pedagógusok munkáját. A könyvtári etikai ajánlások szerint sem hagyhatjuk ki a melegeket a tájékoztatásból. Az ENSZ 2030 Agenda és az IFLA (könyvtárosok nemzetközi szervezete) stratégiájában a fenntartható fejlődési célok közé bekerült az esélyegyenlőség növelése, a nemek közötti különbségek és az információhiány csökkentése is. Az LMBTQ gyerekek, kamaszok és felnőttek a sokszínű emberi létezés természetes és egészséges variánsai, társadalmunk teljes jogú tagjai, ezért ugyanúgy megilleti őket, hogy hozzájussanak a számukra fontos – szexuális életükre, társkeresésükre, lelki problémáikra, stb. - vonatkozó, különleges, de sokszor rejtett vagy nehezen elérhető információkhoz, mint a többségi társadalom tagjai. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a magyar könyvtárosok is megfelelő információt és szakmai segítséget nyújthassanak minden kisebbség számára.


Az emberek sokféleképpen gondolkodhatnak saját magukról, sokféleképpen kapcsolódhatnak egymással, sokféleképpen élhetnek érvényes, boldog, önazonos, méltó, hasznos, szabad, teljes életet és ezek mind elfogadható viselkedések és életvitelek – amennyiben nem követnek el bűncselekményt vagy nem korlátozzák mások jogait - ezért lehet a szivárvány a szimbóluma a sokféleségnek és az elfogadásnak. Érdemes itt azt is megemlíteni, hogy nemzetgazdasági és népegészségügyi szempontból is fontos, hogy az LMBTQ emberek és családjuk megkapják legalább azt a támogatást útkeresésükben és életvitelükben, mint ami a többségi társadalom tagjainak is jár. Szakmánkra igényes könyvtárosokként nem minősítjük, hanem elérhetővé tesszük a tudományos minőség és a hitelesség követelményei szerint megszűrt és kiválogatott információkat. Hiszünk abban, hogy minden embernek jogában áll tiszteletteljes és elfogadó környezetben élni.

---

„Amennyiben a fenti témákat tabusítjuk, az információkhoz való hozzáférést elzárjuk, akkor az érintett gyermekek, fiatalok egyedül maradnak a kérdéseikkel, bizonytalanságaikkal. Ennek következményeként pedig jelentősen megnő annak a veszélye, hogy - ahogy az a különféle kisebbségi csoportok esetében általában is jellemző, melyet szakirodalmi adatok is alátámasztanak - az eleve kiszolgáltatottabb, sérülékenyebb érintett gyermekek, fiatalok körében fokozódik a szorongásos zavarok, önsértő magatartás, szerhasználat, depresszió és az öngyilkos magatartás kialakulásának veszélye.”

 = Szakmai Állásfoglalás a “2021. évi LXXIX. törvény a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról” törvénymódosítás kapcsán, részlet. Szerző: Magyar Pszichiátriai Társaság

https://www.doki.net/tarsasag/pszichiatria/upload/pszichiatria/document/szakmai_allasfoglalas_vegleges.pdf?web_id




Ne legyen tabu! 


Válogatás egészségügyi, mentálhigiénés, pedagógiai, pszichológiai és egyéb társadalomtudományi források anyagaiból LMBTQ-témában érintetteknek, szülőknek, pedagógusoknak:












https://humenonline.hu/magyarorszag-mindenkie-roma-aktivistak-az-egyenlosegert/





A könyvtárszakmának







Történeti vonatkozású oldalak 


A Háttér Archívum virtuális kiállításai:




Gyógyítsuk az információ-deficitet! 


Ahová érdemes közvetlen vagy közvetett LMBTQ érintettség esetén fordulni: alap információk, szószedetek, link- és dokumentumgyűjtemények, filmajánlók, segélyvonal, ismertetők és érzékenyítő anyagok, programok, jogi segély:  




PLUSZ

A tájékoztatás véd. A tabusítás védtelenné tesz. 



Testtudatosítással, szexedukációval kapcsolatos anyagok:




Készítette: anonim könyvtáros támogató, önkéntes munkában